MENÜ

          Finomételek és egyéb apróságok          

HASZNOS SZEREK ÉS FŰSZEREK

 

LESTYÁN

 

 

Régebben a falusi kertekből nem hiányozhatott. Házi termesztésben nincs szükség nagy mennyiségre, mert intenzív íze miatt csak keveset kell használni belőle. A kereskedelemben kapható a zellerre emlékeztető, szárított és vágott gyökere, amely drogként (Levistici radix) a Magyar Gyógyszerkönyvben is hivatalos.

Egyes levesek, saláták, főzelékek, mártások kiváló ízesítője, például paradicsomos mártásoknak fantasztikus ízt kölcsönöz. Diétás ételek és italok, ecetek fűszerezésére, de a likőr- és konzerviparban is nélkülözhetetlen. Teájának jó gyomorerősítő, emésztést serkentő, vizelethajtó hatást tulajdonítanak, az Európai Gyógyszer Ügynökség (EMA) is vizelethajtóként tartja számon. Vese- és epekőteák alkotórésze, jó háziszer nikotin- és alkoholmérgezéseknél.

A levelét használjuk fűszerként, melyet vegetaként is emleget a köznyelv. Ételízesítők, fűszerkeverékek fontos alkotója.

A szárított fűszert átható aromája miatt óvatosan adagoljuk, jól záródó edényben tároljuk.

 

 

 

SPÁRGA

A spárga évelő növény, telepítés után 15-20 évig képes teremni. Zsenge, megvastagodott hajtásai fogyaszthatóak. Színe alapján megkülönböztetünk halványított (fehér) lila és zöld spárgát.

A növény szárát jól emészthető rostok alkotják. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban, folsavban gazdagok. Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van. Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, sok káliumot, viszont nátriumtartalma alacsony. A nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb.

Ne lepődjünk meg ha egy szakácskönyv a spárgát csirágként emlegeti, ez is egy gyakori névváltozata.

Tisztítás: Szálanként vegyük kézbe, és a fej felőli végénél kis, éles késsel vágjunk a héj alá, majd hámozzuk le. Nem elég csak a hártyaszerű réteget eltávolítani, mert ha a külső, kemény héja rajta marad, keserű lesz. Létezik úgynevezett csirágtisztító kés, amellyel gyorsabban és szakszerűbben dolgozhatunk.

 Főzés: Ha nem daraboljuk össze a spárgát, kössük kisebb csomókba, és így főzzük meg. A kötegeket állítva tegyük fazékba, annyi vizet öntsünk rá, hogy a spárgafejeket

éppen ne érje el; forrás után, mérsékelt tűzön, fedő alatt negyedóra alatt megpuhul. A spárgafejek hamarabb megpuhulnak, mint a szárak, ezért elég, ha csak a gőzben párolódnak.

 Tárolás: Ha a spárgát régebben leszedtük, nehezebb meghámozni, ezért előtte áztassuk hideg vízbe. Ha a meghámozott spárgát csak később használjuk fel, tekerjük nedves konyharuhába, és úgy tegyük a hűtőbe. A főtt csirágot sem szabad túl sokáig tárolni, mert gyorsan megromlik.

Osztályozás: A vékony szálú spárgából inkább levest készítsünk, más csirágos ételekhez viszont a vastagabb szálú, ízletesebb növényt használjuk.

IMMUTURBÓ A TERMÉSZETBŐL

Bizonyos gyógynövények - mint az echinácea a gyömbér és a ginszeng — minden évszakban erősítik az immunrendszerünket.

Fitt védekezőrendszerre egész évben szükségünk van - tavasz elején a hideggel és a sötéttel való megbirkózás sok energiát követel a szervezettől. Az egyre több napos óra és a szabadban végzett mozgás most segít abban, hogy ellen tudjon állni a vírusok és a baktériumok támadásának. De gyógynövényekkel is támogathatjuk ebben. Fogyasszunk rendszeresen immunerősítő zsályát, rozmaringot vagy kakukkfüvet tartalmazó fűszersókat vagy eceteket. Az immunrendszer célzott stimulálására a gyógynövényeket kúraszerűen is alkalmazhatjuk - a fent említettek mellett például echináceát, gyömbért vagy ginszenget is.

Mint minden élőlénynek, egy növénynek is folyamatosan alkalmazkodnia kell, és védekeznie a kártevők és az ártalmas anyagok ellen, mivel a növények gyorsabban reagálnak az embereknél, elfogyasztásuk által a védőanyagaikhoz is hozzájuthatunk. Ezenkívül maguk a növények is stimulálják az immunrendszerünket, valamint az általuk kiváltott védekezőreakciók révén edzik és határozottan erősítik azt.

 A gyógynövényeket kis napi adagokban vegyük magunkhoz. A legjobb, ha a pontos adagolást és annak módját, hogy cseppek, teák, fürdők, inhalációk vagy krémek formájában ajánlott-e az alkalmazása, egy szakértő egyénre szabottan határozza meg. A gyógyfüvek nem mindenkire ugyanúgy hatnak. Az első időszakban a gyógynövények olyan kombinációját javallott alkalmazni, amik ugyanazt a hatást célozzák meg. Ha már több tapasztalattal rendelkezünk, akkor variálhatjuk egymással a hatóanyagokat, és kísérletezgethetünk az adagolást illetően.

 

A ma már nem annyira ismert gyógynövényes ecetméz kúraszerű fogyasztása is ajánlott immunerősítő célzattal:

A gyógynövényekkel dúsított ecetmézkeveréket salátaöntet részeként, vagy vízzel elkeverve mini italként, de akár önmagában is fogyaszthatjuk. Ez a hagyományos házi szer kétféleképpen erősíti az ellenálló képességet: az ecetméz önmagában is támogatja a bélflóra egészségét, valamint immunerősítő gyógynövényeket - például gyömbért vagy kakukkfüvet - is keverhetünk bele.

 

TIPP: Ecetmézet nagyon egyszerűen készíthetünk mi is otthon, szórjunk összeaprított gyógynövényeket egy steril befőttesüvegbe, és öntsünk rájuk pasztörizálatlan ecetet az üveg egynegyedéig. Zárjuk le az üveget, és naponta megrázogatva hagyjuk egy hétig állni. Ezt követően töltsük tele az üveget kiváló minőségű mézzel. Naponta rázzuk össze, három hét állás után szűrjük le, majd a savanyúmézet töltsük tiszta üvegekbe.

ECHINÁCEA

  

Az echinácea tradicionális indián gyógynövényként eredetileg Észak-Amerikából származik. A növény Ausztriában vadon nem terem, viszont manapság sokak kertjét díszíti. Három fajtája, a bíbor kasvirág, a halvány kasvirág és a keskenylevelű kasvirág sok értékes hatóanyagot tartalmaz: C-vitamin, flavonoidok, poliszacharidok és esszenciális olajok.

Orvoslási célra elsősorban virágzatát és annak kipréselt levét használják. Teát ugyancsak bíborvörös virágából és gyökereiből készítenek. Az immunrendszer erősítésére a gyógynövény kúraszerű alkalmazása javasolt – például tinktúra vagy teakúra formájában: 6-8 héten keresztül az egyik héten fogyasszuk a készítményeket, a másikon tartsunk szünetet.

A kúraheteken napi három bögre kasvirágtea elfogyasztását javasolja az étkezések között. Az echinácea kivonat a megfázás kezelésében is segíthet, mivel cserzőanyagai védő- pajzsként bevonják a száj és a garat nyálkahártyáját.

 FONTOS INFORMÁCIÓ

A kasvirágkészítményeket nem szabad egyhuzamban 10 napnál tovább használni. Ha mellékhatásokat, például gyomorfájást vagy rosszullétet tapasztalunk, hagyjuk abba az alkalmazását. A fészekvirágzatú növényekre allergiások, várandósok vagy szoptató édesanyák, valamint az előrehaladott stádiumú krónikus betegségekben szenvedők számára sem javallott ezek fogyasztása. Amennyiben 12 éven aluli gyermeknek szeretnénk adni a cseppeket, azt mindenképpen beszéljük meg egy orvossal.

ECHINÁCEATINKTÚRA

Elkészítés:

A július és október közötti virágzása idején vágjuk le a növényt és akasszuk fel száradni. Ezt követően aprítsuk fel a megszáradt növényt, tegyük zárható üvegbe, legalább 40%-os semleges alkohollal öntsük fel. Lezárva, szobahőmérsékleten 4-6 hétig érleljük a tinktúrát. Szűrjük le és töltsük olyan üvegbe, ami nem ereszti át a fényt. Immunerősités gyanánt napi háromszor 5 csepp bevétele javasolt, 10 napon keresztül. A kúrák között legalább 2 hetes szünetet javasolt tartani. A megfázásos tünetek jelentkezésekor napi ötször 10 cseppet-teával vagy vízzel hígítva - vegyünk be belőle.

 

 

 

GYÖMBÉR

 

A gyömbér már egzotikusan pikáns aromája miatt sem hiányozhat egyháztartásból sem. Ezenkívül a 2018-as év gyógynövénye házi szerként is sokféleképpen alkalmazható: Kínában évezredek óta gyomorfájás, rosszullét, fogfájás, légzési nehézségek és reuma kezelésére használják.

A gyömbér gyógyhatását egyrészről az illóolajainak, másrészről a benne lévő csípős anyagoknak, például a gingerolnak köszönheti. Ez utóbbi a szárítás során a még csípősebb shogaollá alakul át. Mindkét anyag antioxidatív, gyulladáscsökkentő, s baktérium- és vírusölő hatású. Ezenkívül a gyömbér a nyáltermelést is serkenti, ami fokozza az immunsejtek és az antibakteriális lizozim termelődését. A gyömbér által serkentett vérkeringés akadályozza a kórokozók megtapadását a nyálkahártyán.

A nem gyulladásos végtag- és izomfájdalomra alkalmazhatunk gyömbéres borogatást.

A gyömbérgyökeret alapvetően frissen vagy por formájában használjuk fűszerezésre, valamint teaként is fogyaszthatjuk: fél liter vízbe keverjünk némi frissen felaprított gyömbérgyökeret, hagyjuk 5-10 percig lefedve állni, majd szűrjük le, és már ihatjuk is.

FONTOS INFORMÁCIÓ

A gyömbér fogyasztása felerősítheti az olyan panaszokat, mint a gyomorégés, hasmenés vagy a puffadás -ha ezt tapasztaljuk, hagyjuk abba az alkalmazását.

Az epe-és gyomorproblémákkal küszködők számára nem ajánlott a fogyasztása. Gyakran azt állítják, hogy azok, akik vérhígító szert szednek, nem ehetnek gyömbért. Egy új vizsgálat szerint viszont a gyömbérnek nincs se vérhígító, se vérnyomáscsökkentő hatása.

Gyömbéres borogatás

Elkészítése:

Tegyünk 5 ek. reszelt vagy szétnyomott gyömbért 8 deciliter forró vízbe, hagyjuk 10 percig ázni, majd szűrjük le. Ezt követően öntsünk még hozzá félliter meleg vizet.

Áztassunk bele egy pamutkendőt, majd csavarjuk ki. A kendőt szükség szerint tehetjük a torkunkra, mellkasunkra vagy hátunk fájó részére. A vesénkre téve kellemes melegség járja át az egész testünket, ami ezáltal erősödik is. A borogatást kb. fél óra múlva vegyük le.

 

 

 

GINZENG

A távol-keleti gyógyításban a ginszenget évezredek óta csodaszerként használják.

Az egészség és a hosszú élet valaha az aranynál is értékesebb volt. A gyökér illóolajat, poliacetilént mindenekelőtt szaponint, azaz   ginzenozidot tartalmaz. Ezek az anyagok gyulladáscsökkentő hatásúak, redukálják a vércukorszintet és serkentik az immunrendszer működését. Az erősítő tulajdonsága miatt előszeretettel alkalmazzák - gyorsítja az anyagcserét, a stressz, a kimerültség, valamint a depresszió is jól kezelhető vele. Geriátrikumként bizonyítottan javítja az idősebb emberek teljesítő - és koncentrációs képességét.

Ezenkívül a növény támogatja a fehérjebeépülést és segít a vérzsírszint szabályozásában.

Külsőleg alkalmazva fokozza a bőr rugalmasságát és serkenti a bőrsejtek megújulását. Mivel a hormonháztartást is stimulálja, libidó - és potencianövelő hatása is ismert.

A ginszeng táplálékkiegészítő vagy tea formájában fogyasztható:

Ez utóbbihoz öntsünk fel kb. 1 teáskanál finomra vágott, szárított ginszenggyökeret forrásban lévő vízzel, és hagyjuk 5-10 percet állni. A főzetet három- négy héten át legfeljebb napi három alkalommal fogyasszuk.

FONTOS INFORMÁCIÓ

A ginszengkészítményeket ne alkalmazzuk három hónapnál hosszabb ideig. A kúrák között legalább kéthetes szüneteket iktassunk be, cukorbetegeknek vagy magas vérnyomásúaknak, valamint véralvadásgátló készítményeket szedőknek a ginszeng alkalmazása ellenjavallott orvossal konzultálni.

Ugyancsak fontos tudni, hogy a ginszeng erősíti a kávé, valamint más koffeintartalmú italok hatását, és álmatlanságot okozhat.

 

 

 

TELJES ELLAZULÁS

Aki a mindennapokban rendszeresen szakít időt apihenésre, tovább marad egészséges. Bizonyos gyógynövények — minta komló, a levendula vagy a bazsalikom —pedig segíthetnek nekünk kellően ellazulni

 „Ha a test és a szellem rendszeresen regenerálódik, nagyobb eséllyel marad egészséges” -Trükkösen! — foglaljunk magunknak fix időpontokat, amikor minden mást félreteszünk. A program az, ami jólesik: olvasás, a függőágyból a felhők kémlelése vagy séta a természetben. A természetben való időtöltés lelki egyensúlyunk megőrzésének egyik kulcsa. „Ezenkívül a szabadban lét segít újra intenzívebben átélni a pillanatokat, és kikerülni a negatív gondolati spirálból.” Hogy minden érzékünket el tudjuk lazítani, halkítsuk le és tegyük félre mobiltelefonunkat. Akkor is, ha ez nehezünkre esik.

A megfelelő mennyiségű, pihentető éjszakai alvás és — ha lehetséges — egy délutáni szunyókálás ugyancsak rendkívül fontos az egészségmegőrzés szempontjából. Ha ezek helyett mindennap nagy mennyiségű kávéval, kólával vagy zöld és fekete teával próbáljuk élénkiteni magunkat, folyamatosan túlingereljük az idegrendszerünket. Ezért nehezebben alszunk el, és nem pihenjük ki magunkat rendesen. „Sokaknak a kávézás kikapcsolódást jelent — a szervezetnek viszont sajnos épp az ellenkezőjét.”

A hét két napján és évente két hónapon át a kávé és a többi élénkítő hatású ital helyett fogyasszunk gabonakávét — még jobb, ha lazító hatású komló-, macskagyökér- vagy levendulateára cseréljük ezeket. E hazánkban is termő gyógynövényeket nem kell külföldről importálni, így rövid úton eljutnak hozzánk. A komló erősebb ízét egy kanál mézzel vagy citromfűvel, kamillával, hársfavirágzattal vagy rózsalevelekkel való keverés által lehet kellemesebbé tenni. Aki szeretne este egy fárasztó nap után kellemesen ellazulni, annak segíthetnek a macskagyökér- vagy komlókészitmények, esetleg egy finom sör— alkohollal vagy anélkül. Azonban a sör nyugtatószerként való rendszeres fogyasztása határozottan nem ajánlott.

Esténként jót tesz egy kádfürdő is, mert a meleg víz ellazítja az izomzatot. Bizonyos fürdőadalékok, például a levendulatermékek erősítik ezt a hatást. Aki nem szeretne beleülni a kádba, elég, ha egy lábfürdőt vesz. „Ez kivezeti az energiát a fejből, és nyugtató hatású”.

Ejszakára megtölthetünk egy párnahuzatot egy vagy több gyógynövénnyel az említettek közül. Ha úton vagyunk, a táskánkban lapuló mini gyógynövényes illatpárnácskák bárhol és bármikor segíthetnek nekünk ellazulni — például egy vizsga vagy egy állásinterjú előtt. Az orrunkon keresztül hatnak a hidrolátumok, azaz a növényvizek is, amiket légfrissítő spray-ként haszuálhatunk. Esetleg párologtathatunk illóolajokat illatlámpából — az illóolajból az erős koncentráltsága miatt csak néhány cseppet használjunk.

Bármilyen formában alkalmazzuk a gyógynövényeket: ellazító hatásukra az egészséges életmód és a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés kiegészítőjeként tekinthetünk — hiszen nem helyettesítik ezeket.

 

KOMLÓ

A lélekbarát

A komló elegánsan tekeredve kapaszkodik felfelé az ágakon és bokrokon. Nőivarú virágai tömött álfüzérekbe rendeződnek, ezekből fejlődnek a sárgászöld komlótobozok, amik a sörfanyar ízét adják. A komlót máraz ókor óta gyógynövényként és nedvesség valamint rovarok elleni védőnövényként is használják. A kolostorok könyvtáraiban például komlótobozokat tettek a könyvsorokmögé.

A komlót stressz és túlterheltség, valamint félelmi állapotok és elalvási nehézségek esetén alkalmazzák. „Aki napközben élénk és fitt akar maradni, az jobban teszi, ha csak késő délután issza meg a komlóteáját.”

Emellett a kúszónövény hatóanyagduója antibakteriális hatással is rendelkezik, ezért régen sebeket kezeltek vele. Ezenkívül étvágytalanság, idegi eredetű hasmenés, hólyagtúlműködés és éjszakai bevizelés esetén is alkalmazzák, és fitoösztrogénjeinek köszönhetően változókori panaszok enyhítésében is hatásosnak bizonyult. Nem mellesleg segíthet nátha és idő előtti kopaszodás esetén. A komlót sokszor kombinálják más nyugtató hatású gyógynövénnyel (például macskagyökérrel, citromfűvel vagy passióvirággal) teakeveréknek.

 

Komlópárna

Hozzávalók:

egy üres, cipzáros kispárnahuzat

Szárított komlótobozok

Töltsük meg a huzatot a tobozokkal, és cipzárazzuk be.Tegyük éjszakára a fejünk alá

vagy az éjjeliszekrényünkre. 3-4 hetente töltsük meg új tobozokkal.

FONTOS INFORMÁCIÓ:

Túlérzékeny embereknek komlókészítményeket csak kis dózisban javallott használni. Nagyon ritka esetben allergiás reakciót válthat ki fejfájással, álmossággal, bőrgyulladással, valamint ízületi panaszokkal — elsősorban bőrkontaktus révén, Fitoösztrogén-tartalma miatt gyerekek és fiatalok számára egyáltalán nem ajánlott az alkalmazása, a férfiaknak se szabad túlzásba vinni a használatát. Nőgyógyászati betegségekben szenvedő nők, valamint nyugtató- vagy altatószereket szedők a komló alkalmazása előtt konzultáljanak egy orvossal.

 

LEVENDULA 

Az illatos

Az igazi levendulának (Lavandula angustifolia vagy Lavandula officinalis) már az illata is azt sugallja: minden rendben lesz. A szemünket becsukva Provence nyugtatóan hullámzó levendulamezőit látjuk magunk előtt. A mediterrán gyógynövényt a népi gyógyászat már évszázadok óta használja idegerősítő és nyugtató hatása miatt.

A levendula segít megállítani a gondolatringlispílt, valamint el lehet űzni vele a depresszív hangulatot, a félelmeket.

A levendulát kis zsákocskákban vagy csokrokban évszázadok óta ruhásszekrényekbe is teszik, hogy távol tartsa a molyokat a ruháktól. Lehet, hogy sokáig ezért asszociáltak a levenduláról az idős hölgyekre, de ez az imidzse már a múlté.

Nehezen elképzelhető, hogy a növényben több mint 2000 megvizsgált összetevő „lakik”. A pontos összetétel függ a levendula fajtájától és a termesztési feltételektől. A legfontosabb hatóanyagai közé tartozik a linalool, a kámfor, a óineol és a linalil-acetát, ami nemcsak a növény tipikus illatát adja, hanem a lélekre gyakorolt hatásában is főszerepet játszik: nyugtatóan hat az ideg- és a hormonrendszerre, valamint a többi hatóanyaggal együtt segíti az agyban a szerotonin boldogsághormon felszabadulását.

A levendulában található kámfor ugyancsak segíti az ellazulást — elsősorban a hörgőkét. Mivel emellett a légutak gyulladásait is csökkenti, inhalálószerként is szívesen alkalmazzák. A levendulaolajjal végzett masszázs oldja az izomgörcsöket. Sőt a fejfájást is enyhíti, ha néhány csepp levendulaolajat belemasszírozunk a halántékunkba.

Ugyan a levendulaolaj a legerősebb hatású levendulakészítmény, a teája és a belőle készült fürdőadalékok pozitív hatását is bebizonyították. Jó tanács! Akasszunk fel a lakásban egy csokor levendulát! így bármikor megsimogathatjuk a növényt, és élvezhetjük kellemes illatát, valamint apró lila virágaiban is gyönyörködhetünk.

LEVENDULÁS LÉGFRISSÍTŐ

Hozzávalók:

friss vagy szárított levendutavirágzat

Víz

1 kotyogós kávéfőző (új vagy szagmentesre tisztított)

1 szórófejes flakon

Elkészítés:

A kávéfőzőt a szokott módon töltsük meg vízzel, a szűrőbe pedig szóriuk bele a levendulavirágokat. Tegyük a tűzhelyre, forratjuk benne a vizet alacsony lángon addig, amíg a kávéfőző felső része meg nem telik a levendulavizzel. 100 milliliter levendulavizbe tegyünk egy teáskanál sót, és oldjuk fel benne. Ha a víz kihűlt, töltsük szórófejes flakonba.

FONTOS INFORMÁCIÓ

A levenduta-illóolajok az arra érzékenyeknél vagy nagy dózisban használva nyálkahártya-irritációt vagy börkiütéseket okozhatnak. Ezért csak óvatosan szabad alkalmazni őket — várandós és szoptató nők, valamint két év alatti gyermekek számára egyáltalán nem ajánlott a használatuk. Ők a levendula hatásából illatpárnák vagy zsákocskák formájában profitálhatnak. A levendulaolajat belsőleg csak orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni. A levendula alvás- segítő tulajdonságai meghosszabbíthatják a reakcióidőt, ezért Óvatosan alkalmazzuk, ha autót vezetünkl Egyelőre nem tisztázott, hogy a levendula kölcsbnhatásba lép-e bizonyos gyógyszerekkel, Viszont nem ajánlott olyan nyugtatószerekkel együtt alkalmazni, melyek barbiturátot vagy henzodiazepint tartalmaznak.

 

MACSKAGYÖKÉR

A macskagyökér az egyik leghatásosabb nyugtató gyógynövény. Stresszoldásra, idegességre, szívdobogásra, fulladásra, asztmatikus rohamra, gyomor, béltraktus idegi eredetű bántalmai esetén is alkalmazzuk. Álmatlanságra, migrénes fejfájásra is ajánlott. Csökkenti az idegességből adódó magasabb vérnyomást. Antidepresszánsokkal, altatókkal, alkohollal együtt nem alkalmazható. Májbetegeknek nem ajánlott.

 

 

Élelmiszerek

 

Egészségünk attól is függ, hogy mit eszünk. Egy átlagos étvágyú ember kb. 60 tonna élelmiszert fogyaszt el élete során, s ebbe sok vegyszer, műtrágya, antibiotikum is kerül. A bioélelmiszerek viszont vegyszermentesek, és most már nálunk is elérhetők.

  • Sokan még mindig azt hiszik, hogy a férges alma a bio— pedig nem így van! Bioélelmiszereknek azokat növényi és állati eredetű táplálékokat nevezzük, amelyek termelésük során nem találkoztak szintetikus úton előállított vegyszerekkel.
  • A biotermelés folyamat, amely a szántóföldi növénytermesztéstől kezdve egészen a csomagolásig, a fogyasztó kezébe adásáig tart. Egy mai magyar termőföld a korábban bejuttatott kemikáliáktól függően kb. 1-3 év alatt válik alkalmassá biotermesztésre. Az állattartás során pedig az egyik legfontosabb, de nem az egyetlen kellék a biotakarmány, mert az antibiotikumos kezelés vagy más gyógyszerek alkalmazása után már nem beszélhetünk biohúsról.
  • A biotermék elnevezés csak olyan gazdaságból származó termékre használható, amelyet egy felelős szerv folyamatosan — a termelés minden fázisában — ellenőriz. Nálunk ilyen a Biokultúra Egyesület, mely a termelés folyamatát, illetve a termelőt is minősíti.

A honfoglaló magyarok sajtjáról

 

Az ősi lovas kultúrák életében a tejtermékek, azon belül a sajtok kiemelt szerephez jutottak. A tej jelentette a termékenységet, a sajt pedig az újjászületést szimbolizálta. Eppen ezért nem meglepő, hogy a tejtermékek (joghurt, kefir, sajt, kumisz) készítését a lovas népek fejlesztették tökélyre. A tejet adó állatokat mindig a legjobb minőségű réten legeltették, a legtisztább folyók, patakok vizével itatták, a tejtermékek készítésekor pedig tiszta, világos ruhát öltöttek magukra.

 

Egzotikus, Déli gyümölcsök

 

Ahogy csökken a napsütéses órák száma, és hűvösebbé válik a hőmérséklet, úgy szűkül a rendelkezésre álló gyümölcsök kínálata is. Pedig a téli hónapokban is nagy szükségünk van rájuk. Ezért ilyenkor előnyben részesítjük a déligyümölcsöket.

 A vitaminokban gazdag gyümölcsök az egészséges táplálkozás alapját képezik hiszen védelmet nyújtanak bizonyos betegségekkel szemben, és magas rosttartalmuknak köszönhetően fogyasztásukkal az emésztést is segíthetjük.

Kedvcsinálónak könnyen elkészíthető recepteket is összegyűjtöttem a GASZTRÓ oldalon, Déligyümölcsös válogatás kategóriába. A fogyni vágyóknak is érdemes kipróbálni, ugyanis, a gyümölcsök alig tartalmaznak kalóriát!

Avokádó

Számos jótékony tulajdonsággal rendelkezik ez az aligátorkörtének is nevezett gyümölcs, amit már az inkák is ismertek és fogyasztottak. Az avokádó magas olajtartalmának köszönhetően az egyik legjeletősebb természetes zsiradék forrásnak tekinhető értékes összetevői kedvezően hatnak a kiszáradt, érzékeny bőrre. Fogyasztásával A-, B- C-,  és E-vitamint vehetünk magunkhoz, de kalciumot, káliumot, fosztort, magnéziumot és vasat is juttathatunk szervezetünkbe. A tapasztalatok szerint csökkenti a vérzsírszintet, és rendszeres fogyasztásával megelőzhető az izületeket érintő arthritis is. Naponta egy avokádónál többet csak az egyen, akinek súlygyarapodásra van szüksége!

 

 Ananász

Különleges megjelenésének, jellegzetes illatának és aromájának köszönhetően sokak által kedvelt trópusi gyümölcs, amit ma már hazánkban is szinte bárhol megvásárolhatunk, és sokszínűen felhasználhatunk — fogyaszthatjuk önmagában, más gyümölcsökkel együtt salátában, gyümölcstortán, az ínyencek grillezett változatát is kedvelik, fagylalt és koktél is készülhet belőle, s a keleti konyha egyik kedvelt alkotóelemeként ismert. Rendkívül magas a C- vitamin-tartalma, emellett rostban is bővelkedik, ami kedvezően hat az emésztésre. Zsírégető hatása is közismert, ezért a fogyni vágyóknak érdemes minél többet fogyasztani belöle!

 

Passió gyümölcs (Maracuja)

A tövén fásodó, kúszónövény. Spirális, el nem ágazó kacsokat fejleszt, ezek elérhetik a 15 m-t. Látványos virágai a golgotavirágok, a levelek hónaljából hosszú kocsányon nőnek. Termése lúdtojásnyi, gömbölyű, tojásdad vagy körte alakú, csüngő, lila bogyó. Belsejüket üveges, narancsszínű, sűrűn folyós pulpa tölti ki. Ennek markáns, savanyú-aromás íze miatt kedvelik a gyümölcsöt. A magköpenyt a nagyon ízletes pulpával együtt kanalazzák ki; a magok is ehetők. Gyümölcslében nagyon jellegzetes ízű, ezért többnyire hígítva és cukrozva isszák, vagy más gyümölcsléhez, joghurthoz, jégkrémhez és egyéb édes ételekhez adagolják. A pulpából zselét vagy szirupot is készítenek, de az erős hevítés csökkenti zamatát.

 

 Grépfrú (Grapefruit)

 

A jellegzetes ízéről ismert citrusféle igen egészséges: egyetlen gyümölccsel fedezhető a felnőttek napi C-vitamin-szükséglete, rostanyagot is juttat a szervezetbe, és hatékonyan csökkenti az éhségérzetet. A diétázók számára kifejezetten ajánlott, gerezdjeit vagy kifacsart levét érdemes fogyasztani, de gyümölcssaláta is készülhet belőle — a meleg nyári napokon bármilyen formában garantálja a felüdülést.

 

Citrom

Az igen aromás gyümölcs nemcsak a konyhában válhat hasznunkra, hanem kozmetikai, gyógyászati célra is felhasználható. Halványító hatásának köszönhetően segítségül hívhatjuk az apróbb bőrhibák eltüntetéséhez, olaját pedig fürdövízbe keverhetjük, ha termászetes frissítőre, élénkítőre vágyunk. C-vitaminban rendkívül gazdag, fogyaszfásával megelőzhető, illetve gyógyítható a nátha, de a citromsav az emésztést is megkönnyíti. Készíthetünk belőle aromás italt, fagylaltot, adhatjuk salátákhoz, reszelt héjával pedig édességeket, süteményeket fűszerezhetünk.

 

Datolya

Régóta kedvelt csemege az élet fájának is nevezett datolyapálma gyümölcse, mely kiemelkedően magas cukortartalommal, jellegzetes, édes ízzel rendelkezik. Káliumtartalma is magas, emellett rostokban is gazdag, tehát igen tápláló. A bevásárlóközpontokban nagyrészt szárított változatban kapható a barna színű gyümölcs, ha azonban frissen hozzájutunk, úgy is fogyaszthatjuk, akár héjastul is.

 

Narancs

Ez a gyümölcs igen hosszú múltra tekint vissza, mely Kínában kezdődött. A kezdetekfől fogva kedvelt csemegeként tartják számon, bizonyos kultúrákban a gazdagságot, a bőséget szimbolizálta. A narancs rendkívül jelentős C-vamin-forrás, egy nagyobb gyümölcs akár a felnőttek napi szükségletének kétszeresét is tartalmazhatja. Sok változata ismert, melyek két csoportba sorolhatók: megkülönböztetnek édes és keserű narancsokat. Bármelyik kerül is a kezünkbe, sokféleképpen felhasználhatjuk, hiszen nemcsak nyersen fogyasztható, hanem felfújtakban, édes süteményekben, pudingokban, krémekben. Alkotórésze lehet koktéloknak, készülhet belőle likőr, az ételek díszitőelemeként sem utolsó. Héja — ahogy a citrusféléknek általában gazdag illóolajokban, ezért a narancs a kozmetikai ipartan is kedvelt alapanyagnak számít.

 

Banán

Az egyik legismertebb trópusi gyümölcs a banán, melynek számos változata ismert: a vörös banán sötét külső héjjal borított, ami alatt nyersszínű gyümölcshús található. A zöld banán cukortartalma alacsonyabb a többinél, ezért akár köretként is fogyasztható. A sütőbanán keményítőben gazdag, a távoli országokban a fűszeres ételek kedvelt kísérője. A cukorbanán kisméretű, és igen édes, leginkább desszertek alapanyagaként szolgál, jelentős káliumforrásként tartják számon, rostban is gazdag, mivel energiában is bövelkedik, a sportolást megelőző két órában érdemes fogyasztani, hogy energiát adjon a mozgáshoz (a két órára azért van szükség, hogy stabilizálódjon a vércukorszint).

 

 Kiwi

A gyümölcs a Jangce folyó partjairól érkezett hozzánk, ezért nevezik „kínai egresnek” is. A környező mediterrán országokban előszeretettel termesztik, nálunk még nem kapták fel annyira a kivi termesztését.  Bár első ránézésre nem annyira kívánatos, zöld belsejét látva szinte mindenki kedvet kap fogyasztásához. Érdemes tudni, hogy egyetlen kivi fedezi a felnőtt emberek napi C-vitamin-szükségletét, emellett E-vitamint is juttat a szervezetbe. A gyümölcssaláták, gyümölcstorták kedvelt alkotóeleme, de frissítő italokat is készíthetünk belőle. Nyers fogyasztás előtt mossuk meg, távolítsuk el vékony, barna héját, majd szeleteljűk fel, vagy egyszerűen vágjuk félbe hámozás nélkül,  kiskanállal vájjuk ki az ízletes gyümölcshúst!

 

Gránátalma

Sajátos megjelenésű igen aromás gyümölcs, a termékenység jelképe. Héja alatt rubinvörös „mozaikból” álló gyümölcshús helyezkedik el, melyek a fanyar ízű, fehér magvakat borítják. Fogyasztása ebből adódóan kissé körülményes, a piros darabokat egyenként kell kiszabadítani a héjból — érdemes időt szánni erre, a gyümölcs fogyasztásával ugyanis sok C-vítamint vehetünk magunkhoz. A gránátalmából készithetünk dzsúszt, adhatjuk joghurthoz vagy műzlihez,  különlegesebbé tehetjük vele a süteményeket és gyümölcssalátákat.

 

Mandarin

Kinézetével a „kis narancs” benyomását ébresztheti, hiszen héja rücskös felületű, narancssárga színű, ugyanúgy lédús, édes ízű gerezdeket rejt magában — a különbség közöttük, hogy a mandarin héját könnyebb lehámozni. A gyümölcs széles körben elterjedt,  rengeteg változata ismert, melyek a hazai zöldségesstandokon is feltűnhetnek: a minneola a mandarin és a grépfrút keresztezéséből jött létre, húsa finom édes, nem találhatunk benne magokat, a clementine is ritkán zár magába magokat, népszerűségét zamatosságának és kis méretének köszönheti. A mandarinok közül mégis a mézmandarin bizonyult a legédesebbnek, a mandarinfajtákat még hosszan sorolhatnánk. Legtöbben a friss gyümölcsöt fogyasztják, pedig illóolajban gazdag héjukat is fel lehet használni a konyhában: reszelve édességeket tehetnek zamatosabbá, kandirozva csonthéjasokhoz, illetve süteményekhez is keverhető. Gyümölcssaláták, gyümölcstorták készíthetők belőle, s bár kissé aprólékos munka, levét is érdemes kipréselni.

 

Mangó

Az egyik legfinomabb egzotikus gyümölcs a mangó, melynek ezernél is több, különböző alakú és színben is eltérő változata létezik. Héja általában sárgásvörös, de léteznek olyan típusok is, amiket még érett állapotban is zöld borítás takar. A gyümőlcshús sárgás szinű, puha és lédús, íze édes, olykor savanykás utóízzel. Fogyaszthatjuk önmagában, de más gyümölcsökkel is keverhető, ezért is kedvelt alkotórésze a trópusi gyümölcsökből készült salátáknak, hideg frissítőknek. A- és C-vitamint egyaránt tartalmaz, némi rostanyag is található benne, kalóriákban azonban nem bővelkedik.

 

Licsi (Lichie)

A Kínából származó, barna héjú, fehér húsú, édes ízű gyümölcshöz már hazánkban is hozzáférhetünk, nemcsak konzerv formában, hanem akár nyersen is a kosárba kerülhet a licsi. Elsősorban magas C-vitamin-tartalma miatt érdemes fogyasztani, vágykeltő, kedélyjavító és fogyasztó hatású. Önállóan, salátákban vagy különleges italok összetevőjeként.

 

Csillag gyümölcs (Karambola)

Az Indonéziából származó dekoratív gyümölcs keresztmetszetéről kapta a nevét, fölszeletelve Ugyanis szabályos csillagot formáz. A terméshús szilárd és üveges, az édeskésen savanyútól a nagyon fanyarig változó íze kicsit a birsalmára emlékeztet. Gyakran nincs magja. A csillaggyümölcsöt főleg szeletekre vágva gyümölcssalátákból vagy hidegtálak díszítőjeként ismerjük, Ázsiában azonban többféleképpen használják. Gyengén megsózva kiváló szomjoltó, de megcukrozva, nyersen vagy megfőzve, kandírozva vagy zseléként is fogyasztják. Leve a koktéloknak savanykás jelleget kölcsönöz. Oxálsavat és igen sok káliumot, sok C-vitamint, jelentős mennyiségű vasat és cinket tartalmaz. Az érett (sárga, hibátlan és kemény) karambolát mihamarabb fogyasszuk el! Szobahőmérsékleten mintegy 5 napig, hűtőben egy–másfél hétig tárolható. Nem kell meghámozni. Nyersen leginkább díszítésre jó, de finom lekvárt vagy befőttet főzhetünk belőle.

 

 Datolya szilva (Khaki)

Nagyobb áruházakban ilyenkor már kapható. Akinek van fája, októbertől lehet szüretelni. Ekkor még nem fogyasztható, mivel a   csersavtartalma miatt fanyar, a nem eléggé érett káki fanyar. A gyümölcs utóérő, szüretkor nem fogyasztható, viszont hónapokig eltartható, az első fagyok előtt le kell szedni, be kell tenni  hűvös, de nem száraz helyre. Ha fogyasztani akarunk belőle, egy zacskóba 4-5 almával bezárunk 2-3 káki gyümölcsöt, 4-6 nap alatt megérik, megpuhul, sárgás-pirosas színű és édes, zamatos lesz. Az a legfantasztikusabb a kákiban, hogy októberben leszedve egész télen át lehet fogyasztani, egész télen ellát bennünket vitamindús finomsággal.

Meg lehet próbálkozni az aszalással, ugyanis nagyon finom aszalva.Éretlenül, lehetőleg kemény állapotban kell meghámozni és aszalni, nem szabad túlzottan megaszalni, megszárítani. Vákuumfóliázva sokáig eláll.

 

 Újdonságok

 

 

 

 

 

 

  • 2023-09-08 11:31:59

  • Új termék
    2023-09-08 10:18:09

  • 2021-03-04 09:23:09

Szavazás

Hús vagy zöldség?
Válasz: Hús
Válasz: Zöldség
Asztali nézet